top of page
  • Szerző képeSzandra Bányik

"2012 nyarán a londoni olimpia közvetítésén láttam először vízilabda meccset, és az azt követő szeptemberben mondtam anyukámnak, hogy vízilabdázni szeretnék." - interjú Szűcs Emesével



Mikor, minek az indíttatásából, vagy kinek a hatására kezdtél el sportolni?


A szüleim kiskorunktól kezdve mondták nekem és az öcsémnek, hogy mindegy, mit választunk, de sportolnunk muszáj! Mindketten jártunk gyerekúszásra, heti egyszer. Amikor alsó osztályos voltam, az oktató megkérdezte, hogy lenne-e kedvem versenyszerűen úszni. Az egyéni sport gondolata nem tetszett, úgyhogy nemet mondtam. Nem sokkal később hip-hop órákra kezdtem járni, majd később versenyekre. Három év után úgy döntöttem, hogy nem folytatom tovább, mert bármennyire szerettem, nem éreztem magam elég tehetségesnek benne. 2012 nyarán a londoni olimpia közvetítésén láttam először vízilabda meccset, és az azt követő szeptemberben mondtam anyukámnak, hogy vízilabdázni szeretnék. Szerencsére hozzánk közel, Budafokon, akkor indult egy kezdő oktatás. Rögtön megszerettem a sportot, és azóta meg sem fordult a fejemben, hogy más sportra váltsak.

 

 

Kinek köszönheted a jelenlegi sikereidet a leginkább?

Elsősorban a szüleimnek köszönhetem az eddigi sikereimet. Mindig mindenben támogattak, hoztak-vittek edzésre, fizették a tagdíjat, mindig ott voltak a meccseimen, és ők ösztönöztek abban is, hogy folytassam a karrieremet Amerikában. Rajtuk kívül két edzőnek köszönhetem, hogy azzá a játékossá válhattam, aki ma is vagyok. Az egyik a legelső edzőm, Erdélyi Annamária, Ancsa néni, aki mindig hitt bennem és biztatott, hogy meg tudjam állni a helyemet a fiúk között is. A másik, a nagybetűs edző, Rottler Antal, Tóni bácsi. Hozzá két évvel később kerültem a Polo SC lánycsapatához. Rengeteg sikerben és tapasztalatban volt részem az elkövetkező években! Országos bajnoki címet is szerezhettem, illetve több dobogós helyezést értünk el. Tóni bácsi miatt lettem az a játékos, aki ösztöndíjjal végezheti tanulmányait egy amerikai egyetemen!

 

 

Mik a jövőbeni terveid, céljaid a sportban és azon kívül? (USA-ban és utána?)

A jelenlegi célom, hogy megint sikerüljön győzedelmeskednünk az Ivy League csapatok felett. Tavaly a program kezdete óta először győztünk a Brown ellen, ami által esélyünk volt bekerülni a CWPA Tournament-be. A vízilabda, mint sport és mint valami, ami hatalmas lehetőségeket adott számomra, mindig része lesz az életemnek. Azonban 12 év után úgy érzem, készen állok megkezdeni az életemnek egy következő szakaszát, valószínűleg élsport nélkül. Nagyon szeretek Amerikában élni, viszont ahogy múltak az évek, egyre kevésbé szerettem volna kint maradni egyetem után. Már régóta tervezgetem, hogy Angliába kezdenék el dolgozni PR (Public Relations) vagy Marketing szakmákban. Jelenleg még csak a jelentkezéseimet töltöm ki a különböző állásokra.

 

 

Szüleid, (családod) mennyire támogatták a tervedet, hogy külföldön tanulj és sportolj? Amikor felmerült a lehetőség, hogy Amerikába folytatnám a tanulmányaimat, illetve a sportot, a szüleim teljes támogatásban részesítettek. Az egész család egyetértett abban, hogy ez egy hatalmas lehetőség arra, hogy megismerjek egy más fajta világnézetet, elsajátítsam az angol nyelvet, illetve olyan élményeket szerezzek, amikre mindig is emlékezni fogok. Mindezen kívül egy lehetőség, hogy úgy végezzem el az egyetemet, hogy közben nem kell feladnom a sportomat.

 

Mit szeretsz a leginkább Amerikában?

Nagyon szeretem, hogy mindenki nyitott, barátságos és segítőkész. Amióta elkezdtem az egyetemet, nem volt egy pillanat amikor egyedül éreztem volna magamat. Sikerült olyan barátokat szereznem, akik mindenben segítenek és úgy elfogadnak mintha mindig is itt éltem volna.

 

Véleményed szerint mik az előnyei, és milyen kihívásokat teremt az amerikai egyetemi élet?

Sokkal pörgősebb és közösségépítőbb mint otthon. Nagyon sok lehetőség van különböző programokon, illetve rendezvényeken részt venni. Ha valaki nyitottan áll hozzá, és hajlandó részt venni ezekben, akkor nem fog unatkozni az biztos. Nem mondanám, hogy nagy kihívásai lennének az egyetemi életnek azon kívül, hogy mindenkinek magának kell beosztania az idejét a tanulásra, de ez otthon is így van. Személy szerint, én mindig kaptam segítséget, ha valahol megakadtam vagy valamit nem értettem az órákon. Minden tanárom segítőkész és megértő volt. Ez persze valószínűleg a kisebb iskola miatt lehet, itt több figyelmet kapnak a diákok, mint a nagyobb állami egyetemeken.

 

Milyen iskola és sporttevékenységen kívüli elfoglaltságaid vannak?

Amerikában vannak különböző fiú és lány szövetségek, más néven “greek life”-nak hívják. Eddig csak filmekben láttam hatalmas szövetségi házakat. A mi egyetemünkön nincs akkora kultúrája, mint nagyobb és nevesebb iskolákban, de ettől függetlenül jelen van a mi campusunkon is. Már az első évben voltak csapattársaim, akik szövetségi tagok voltak, így megbizonyosodhattam, hogy nem megy a sport rovására, ha csatlakozom én is. A második évem első szemesztere óta tagja vagyok egy helyi szövetségnek, amellyel különböző adománygyűjtéseket és közösségi munkákat szervezünk. Ezek az adományok az American Cancer Society és a Make-a-Wish Foundation részére gyűlnek.

 

Hogyan telnek a mindennapjaid?

A mindennapjaim máshogy telnek attól függően, hogy a sportom szezonjában vagyok-e vagy nem. Az őszi szemeszterben nincsenek meccseink, így általában reggel 7-8-ig kondi edzésünk van kedden és csütörtökön. Ezután tanóráim vannak, napi 3-4ig terjedően. Délután pedig 2 órás vízilabda edzésünk van 17:30 - 19:30-ig. Edzés után közösen vacsorázunk a csapattal majd házit írok alvás előtt. Hétvégén reggel vannak edzéseink, ami azt jelenti, hogy délben végzünk, és a délutánt szabad időtöltésre használjuk. A tavaszi szemeszterben minden hétvégén 4 meccset játszunk, ami miatt mindig utazunk. Ilyenkor a kondi edzéseink délután vannak, de ezen kívül minden ugyanúgy zajlik.

 

Milyen egy kinti edzés a magyarországihoz képest?

Úgy gondolom, hogy az edzések Magyarországon, egyesületenként változnak, úgyhogy ilyen szempontból csak az egyéni tapasztalataimról tudok beszélni. Legelőször is meg kell említenem, hogy a medence távolságot nem méterben, hanem yard-ban számolják, illetve a pozíciók száma is eltérő azoktól, amiket eddig tanultam. Például a kapásszélen, ahol én játszom, otthon az 5-ös pozíciónak felel meg, amíg Amerikában 1-es számként szerepel. Ezekhez kellett egy kis idő, hogy hozzászokjak. További eltérések az otthoni játékhoz képest, hogy kevesebb az önálló döntéshozást igénylő szituáció, és inkább sémákra alapuló taktika az elfogadott. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lehetnek önálló megoldások.

 

Mennyiben tér el az életed az ittenihez képest?

Úgy érzem a kinti élet sokkal pörgősebb és élménydúsabb. Itt az emberek szeretnek minél több programot szervezni, barátokkal, családdal. Nagyon sok nemzeti ünnep van, amiknek alkalmából különböző rendezvényeket szerveznek. Mindig van valami, amire lehet készülni és tervezni. Az kimondottan tetszik, hogy ezekben az ünneplésekben minden generáció részt vesz valamilyen szinten, ami összehozza a családokat és a társaságot.

 

Mi volt az eddigi legszebb emléked (eredményed) amióta vízilabdázol, mire vagy a legbüszkébb?

A legbüszkébb az otthoni csapatommal, a Polo Sc-el elért eredményeimre vagyok:

- Országos Gyermek Bajnokság arany 2014/15

- Országos Gyermek Bajnokság ezüst 2015/16

- Országos Serdülő Bajnokság arany 2015/16,

- Országos Serdülő Bajnokság ezüst 2016/17

- Országos Ifjúsági Bajnokság ezüst 2018/19

Ezeken kívül az első egyetemi szezonomban megkaptam a CWPA Rookie of the Year díjat, illetve, a tavalyi szezonban sikerült legyőznünk a Brown-t. Ez az első győzelemnek számított egy Ivy League ellen a program történetében. Ezek azok az eredmények, amikre mindig emlékezni fogok.

 

Mit ajánlanál azoknak a fiatal sportóloknak, akik azon gondolkodnak belevágjanak-e?

Azt mondanám, hogy mindenképpen vágjanak bele, mert külföldön tanulni egy életre szóló élmény, amit soha nem fognak megbánni! Ezen kívül egy remek esély arra, hogy folytassák a kedvenc sportjukat mindamellett, hogy elvégeznek egy egyetemet. Ezt a lehetőséget tényleg csak Amerika biztosítja a sportolóknak. Rengeteg élményt lehet szerezni miközben megismerkednek az itteni szokásokkal, az élethez való hozzáállással, illetve új barátokkal. Mindezek mellett ez egy hatalmas önbizalom növelő lehetőség, ami nagy segítséget jelent majd az iskola utáni életben is. Én úgy gondolom, hogy életem legjobb döntése volt, hogy Amerikába tanuljak, és csak ajánlani tudom azoknak, akik még nem biztosak a döntésükben!

 

Hogyan boldogultál az idegen nyelvvel az elején?

Mielőtt kijöttem Amerikába nem igazán volt alkalmam az angolul folytatott beszélgetéseket gyakorolni. Őszintén, az angol nyelv soha nem volt az erősségem, emiatt nem is szerettem az idegen nyelvi órákat. Ez azonban megváltozott amikor elkezdtem a StudyNSport általi angol órákra járni, illetve készülni az SAT-re meg a nyelvvizsgára. Mielőtt kikerültem Amerikába, már sokkal magabiztosabb voltam az angol tudásomban, bár beszélni még mindig nem volt alkalmam. Az egyetem kezdésénél megkönnyebbülés volt számomra, hogy teljesen értettem, amit a tanárok, az edzőm, illetve az iskolatársaim mondanak egy-egy szó vagy kifejezés kivételével. A folyékony beszéddel sem voltak nagy nehézségeim, de úgy érzem, hogy egy-másfél év kellett ahhoz, hogy gondolkozás nélkül is tudjak párbeszédet folytatni.

 

Mennyire sikerült könnyen vagy nehezen a beilleszkedés?

Szerencsére könnyen sikerült beilleszkednem. Mindenki nagyon segítőkész és nyitott volt, ami segített abban, hogy biztosabb legyek saját magamban, illetve az angol tudásomban. Emiatt soha nem is volt honvágyam, mert mindig volt valami, ami lefoglalt, iskola, vízilabda, barátok és más programok.

 

Sikerült már kapcsolatokat építened, és mennyire tartod fontosnak ezt az aspektust? Szerencsére már az első évben sikerült barátokat szereznem, sporton belül és sporton kívül egyaránt. Még több embert ismertem meg a második évben amikor csatlakoztam a szövetségemhez. A legjobb barátnőimmel is ekkor találkoztam először és azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Nagyon remélem, hogy ezek a kapcsolatok nem szakadnak majd meg az egyetem után a távolság miatt. Személy szerint fontosnak tartom a jó kapcsolatokat megőrizni. Például az egyik volt kaliforniai csapattársam az egyetem elvégzése után Spanyolországba költözött egy évre, hogy angolt tanítson iskolákban. Mivel mindketten Európában voltunk decemberben, elmentem meglátogatni annak ellenére, hogy egy ideje már csak online tartottuk a kapcsolatot.

 

Tapasztalatod szerint van olyan, hogy „amerikai életérzés”, és ha igen, miben más, mint az itthoni?

Az “amerikai életérzés” igazából egy fogalom, ami tartalmazza a pozitív hozzáállást, az aktív szociális életet, illetve a spontaneitást. Mindenki a maga módján éli az életét és nem ad sokat mások véleményére. A legnagyobb eltérés az otthoni élettől talán az, hogy az emberek nyitottak és arra koncentrálnak, hogy hogyan jutnak el a céljaikhoz, mint hogy azon gondolkoznának milyen akadályok állhatnak elő a folyamatban.

 

Hogy érzed, a kinti évek milyen hatást gyakorolnak majd a személyiségedre?

Eleinte nem vettem észre, de az első évem után, többen is mondták, hogy sokkal magabiztosabb, illetve nyitottabb lettem. Soha nem voltam egy extrovertált személyiség, azonban Amerikába érkezve magamra voltam utalva. Szerencsére mindenki nagyon befogadó és segítőkész volt, ezért nem esett nehezemre a kommunikáció és a kapcsolatépítés. Mindenképpen pozitív hatással volt rám az egyetemi élet, és olyan magabiztosságot adott, ami bármilyen későbbi élethelyzetben a hasznomra lesz.

 

Elgondolkodtál már azon, hogy esetleg tanulmányaid befejezése után is az USA-ban maradj pár évre, esetleg hosszabb távon is?

Egy évvel ezelőtt még úgy gondoltam, hogy lenne esély arra, hogy kint maradjak az egyetem után. Ezt azonban az elmúlt egy év alatt teljesen átértékeltem, és jelenleg az a terv, hogy visszaköltözöm, ha nem is Magyarországra, de mindenképpen valahova Európába. Ettől függetlenül még mindig nagyon jól érzem az USA-ban magam, és nem zárom ki a lehetőségét annak, hogy visszajönnék a közeljövőben.

 

 

Mit gondolsz az amerikai oktatásról, mit csinálnak jobban vagy legalábbis másként, mint itthon?

Természetesen van előnye és hátránya az amerikai, illetve az otthoni felsőoktatásnak is. Azonban a legnagyobb különbség az a rendszer természete. Amíg otthon a diákok azért tanulnak, hogy ne bukjanak meg a ZH-n, addig Amerikában a jeles a cél. A tanárok szigorúan a tananyagban tanultakat kérdezik a dolgozatokban, illetve megbizonyosodnak, hogy minden diák birtokában van a tananyag.

391 megtekintés0 hozzászólás

Comments


bottom of page