top of page
Szerző képeStudyNSport

"Sokféle sportot kipróbáltam, de végül az amerikai foci mellett döntöttem." - interjú Kozák Dáviddal



Mikor, minek az indíttatásából, vagy kinek a hatására kezdtél el sportolni?

Már kiskorom óta sportolok. Kipróbáltam különböző küzdősportokat, focit, kézilabdát, de végül az amerikai foci mellett döntöttem. Soha nem volt kérdés, hogy sportolással szeretném tölteni a mindennapjaimat. Még kézilabdás éveimben is foglakoztatott az amerikai futball. Szerencsére volt egy barátom, aki ezt a sportot játszotta és szívesen vezetett be ebbe a világba. Összességében egy nagyon jó döntés volt, mert azóta is nagy öröm számomra ez a sport.

 

Kinek köszönheted a jelenlegi sikereidet a leginkább?

Elsősorban a szüleimnek köszönhetem mindazt, amit sikerült eddig elérnem, mert biztos vagyok benne, hogy az ő támogatásuk nélkül nem lennék ott, ahol most vagyok. Másodsorban az edzőimnek szakmailag és technikailag, valamint barátaimnak, akik buzdításaikkal segítettek céljaim elérésében rövid és hosszú távon, rendkívül köszönöm nekik is! Nem utolsó sorban persze kellettem hozzá én is!

 

Mik a jövőbeni terveid, céljaid a sportban és azon kívül? (USA-ban és utána?)

Sportban egyelőre a divízió kettőben tervezek maradni és próbálok fejlődni minden egyes nap, hogy a lehető legjobb legyek a posztomon. Jelenleg az a tervem, hogy egyetem után is szeretnék Amerikában maradni és itt elkezdeni a karrierem építését. Elsődleges célom a mester diploma megszerzése, valamint nagyon érdekel a jogi egyetemen való tanulmányok elkezdése, mivel Magyarországon is a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára vettek fel. Természetesen nagyon szeretnék gyakorlati tapasztalatokra is mihamarabb szert tenni a munka elkezdésével. Szerencsére sok lehetőségem van, ezért emiatt még nem kell aggódjak, hogy mit hoz a jövő.

 

Szüleid, (családod) mennyire támogatták a tervedet, hogy külföldön tanulj és sportolj? Szerencsésnek mondhatom magam, mert mindenben és mindenkor az elsőszámú támogatóim voltak. Kezdetektől segítőkészek voltak támogatni az elképzeléseimet.

 

Mit szeretsz a leginkább Amerikában?

Sok mindent szeretek Amerikába, hiszen már sok mindent láttam és sok helyen voltam ebben a két szemeszterben. Mégis amit kiemelnék: új emberek, új kultúra, barátok és rengeteg felfedezésre váró hely, ami a kedvencem.

 

Véleményed szerint mik az előnyei, és milyen kihívásokat teremt az amerikai egyetemi élet?

Kezdetekben aggodalommal töltött el, hogy nehéz lesz angol nyelven egyetemi szinten tanulni, de szerencsére gördülékenyen ment minden, mert a tanárok, diákok nagyon segítőkészek voltak és pár hét után teljesen bele tudtam rázódni mindenbe. Tapasztalatom nincs a magyar egyetemi oktatásról, de amit itt most kapok rendkívül magas színvonalú, rendszerezett és élménydús oktatás. Igaz, mindamellett nem könnyű számomra, hogy nagyon távol vagyok a családomtól, de szerencsére egész gyakran haza tudok menni hosszabb időtartamokra is.

 

Milyen iskola és sporttevékenységen kívüli elfoglaltságaid vannak?

Természetesen legtöbb időmet a szociális programok teszik ki, amit legtöbbször az itteni barátaimmal töltök vagy az iskola által szervezett kisebb, nagyobb rendezvényeken való részvétel. Jelenleg a jogosítványom megszerzésére koncentrálok szabadidőmben és alkalmanként videót is vágok magánszemélyeknek.

 

Hogyan telnek a mindennapjaid?

Időm nagy részét természetesen tanulás és a napi kettő edzés teszi ki, de emellett dolgozom is (a közeljövőben a campuson is fogok) és ahogy már említettem szeretek szocializálódni, így a szabadidőmet a barátaimmal töltöm.

 

Milyen egy kinti edzés a magyarországihoz képest?

Felépítésében hasonló, mint az otthoni, viszont a legnagyobb különbség, ha itt esik az eső vagy a hó és fúj a szél mi akkor is kint edzünk. Egyrészt azért, mert az emberek jobban hozzá vannak szokva ehhez az időjáráshoz, másrészt pedig a mentális és fizikai egészség részét képezi az ilyen fajta megterhelést nyújtó edzés.

 

Mennyiben tér el a kinti étkezésed az ittenihez képest?

Többet edzünk, hosszabb időintervallumban, több és különböző posztedzés és posztmegbeszélés van az erre specializálódott edzőkkel. Az itteni edzések mindegyike előre is nagyon pontosan meg vannak tervezve: mit és hogyan csináljon az egyén, az egész stáb és a csapat.

 

Mi volt a eddigi legszebb emléked (eredményed) amióta sportolsz, mire vagy a legbüszkébb?

Őszintén nem tudnék kiemelni egy olyan pillanatot, ami a legszebb volt, mert mindegyik meccs más miatt volt izgalmas és emlékezetes. Számomra a legnagyszerűbb dolog az, hogy itt Amerikában játszhatok és ezzel egy hatalmas álmom vált valóra, mely tavaly még olyan elérhetetlennek tűnt.

 

Mit ajánlanál azoknak a fiatal sportóloknak, akik azon gondolkodnak belevágjanak-e?

Én személy szerint soha nem bántam meg, hogy kijöttem Amerikába. Ez egy hatalmas kihívás szerintem, éppen ezért mindenkit arra buzdítok, hogy merjen álmodni, ragadja meg a lehetőséget és tegyen meg minden tőle telhetőt, mert felejthetetlen élményekben lesz része! Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy valóban rendkívül messze van, távol az otthontól, mely fokozott pszichés megterhelést jelent, melyet bírni kell.

 

Hogyan boldogultál az idegen nyelvvel az elején?

Ahogy már mondtam az elején kicsit féltem tőle, de korán rájöttem, hogy erre semmi okom, mert mindenki nagyon segítőkész és hamar bele lehet rázódni. Ami viszont a nehézséget okozta, hogy hozzászokjak az amerikai szlenghez a mindennapokban.

 

Volt már lehetőséged kipróbálni az egyetemi diákmunkát, ha igen, milyenek a tapasztalataid?

Pont most jelentkeztem egyetemi munkára, szóval jelenleg nem tudok tapasztalatokkal szolgálni. Viszont barátaimtól hallottam, hogy rendkívül megéri az egyetemen dolgozni, ezért jelentkeztem én is.

 

Mennyire sikerült könnyen vagy nehezen a beilleszkedés?

Szerencsére az itteni emberek többségében rendkívül segítőkészek és kedvesek, főleg ahogy meghallották, hogy Európából jöttem, ez nagyon érdeklődővé tette őket. Számomra egész korán sikerült új barátokat találni és beilleszkedni.

 

Sikerült már kapcsolatokat építened, és mennyire tartod fontosnak ezt az aspektust? Számomra rendkívül fontos, hogy legyen itt is kapcsolati rendszerem és új embereket, új barátokat ismerjek meg. Szerencsére úgy érzem, hogy nagyon jó úton járok mert rengeteg, rendkívül jó emberrel sikerült megismerkednem.

 

Tapasztalatod szerint van olyan, hogy „amerikai életérzés”, és ha igen, miben más, mint az itthoni?

Persze, mindenki fejében van egy kép erről, hogy milyen lehet az „amerikai életérzés”. Itt minden nagyobb, több a lehetőség, mindig felfedezel valami újat.... De a nagy valóság az, hogy itt sincs kolbászból a kerítés! Mindenért ugyanúgy meg kell dolgozni, tenni a haladásért!

 

Hogy érzed, a kinti évek milyen hatást gyakorolnak majd a személyiségedre?

Szerintem már csak az, hogy új élményekkel és barátokkal lehettem gazdagabb ez mindenképpen egy pozitív fejlődést hozott/hoz a személyiségfejlődésemben. Elfogadóbbá, nyitottabbá, önállóbbá pozitívabbá, rugalmasabbá és magabiztosabbá váltam.

 

Elgondolkodtál már azon, hogy esetleg tanulmányaid befejezése után is az USA-ban maradj pár évre, esetleg hosszabb távon is?

Persze, gondolkodtam ezen. Terveim között pontosan ez szerepel, hogy maradni szeretnék.

 

Mit gondolsz az amerikai oktatásról, mit csinálnak jobban vagy legalábbis másként, mint itthon?

 Ami a legjobban tetszik, hogy egy sokkal átláthatóbb, barátságosabb tanár-diák felületet nyújt, így magát az iskola élményét is pozitívan lehet megélni. Emellett nagyon tetszik, hogy a professzorok tényleg elhivatottak abban, amit tanítanak és fontos számukra, hogy a diákjaik felszínre tudják hozni a bennük rejlő tehetséget.

634 megtekintés0 hozzászólás

Comments


bottom of page