Elsősorban édesanyámnak és a testvéreimnek köszönhetem, hiszen ők az utam minden pillanatát végigkísérték, és maximálisan támogattak mindenben. - interjú Kása-Gál Borisszal
- Szandra Bányik
- szept. 1.
- 2 perc olvasás

Milyen sportágban versenyzel, és melyik egyetemre nyertél felvételt Amerikában? Vízilabdázó vagyok és a University of the Pacific-re nyertem felvételt.
Mikor és hogyan jött az ötlet, hogy Amerikában tanulj?
Több alkalommal is felmerült bennem ez az ötlet, de igazán komolyan tavaly nyáron kezdtünk foglalkozni vele. Egy felkészülési torna után az itteni csapatom egyik edzője odajött hozzám, és elmondta, hogy tetszik neki a játékom, ezért szeretne velem együtt dolgozni.
Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy felvettek?
Fantasztikus érzés volt, egy álmom vált valóra. Úgy éreztem, hogy megérte az elmúlt 12 év kemény munkája – mind a vízilabdában, mind az iskolában.
Mi a legnagyobb célod Amerikában – sportolóként és emberileg?
Sportolóként a legnagyobb célom a hosszú távú fejlődés. Az itteni sportmentalitás nagyon közel áll hozzám, ezért úgy érzem, ez egy tökéletes közeg az előrelépéshez. Emberileg pedig az a célom, hogy minél hamarabb beilleszkedjek a mindennapi életbe, minél több embert megismerjek, és sikeresen megküzdjek az élet ezen szakaszának kihívásaival.
Mit tanácsolnál azoknak, akik most gondolkodnak azon, hogy belevágjanak egy amerikai sportösztöndíjas útra?
Azoknak, akik most gondolkodnak azon, hogy belevágjanak-e egy ilyen útra, azt tanácsolom, hogy ne habozzanak, mert ez egy hatalmas lehetőség. Az itteni élet rendkívül sokszínű, így mindenki megtalálhatja a saját útját és céljait. Ráadásul rengeteg új élménnyel gazdagodhatnak, hiszen megismerhetnek új helyszíneket és embereket a világ minden tájáról.

Kinek köszönheted a sikereidet?
Elsősorban édesanyámnak és a testvéreimnek köszönhetem, hiszen ők az utam minden pillanatát végigkísérték, és maximálisan támogattak mindenben. Emellett rengeteg edzőm és barátom segített abban, hogy elérjem a sikereimet.
Miért ajánlanád más fiatal sportolónak a Study N Sportot?
A Study N Sportot azért ajánlanám más fiatal sportolóknak, mert rendkívül megbízható és profi munkát végeznek. A folyamat során bármikor segítségre volt szükségem, mindig naprakészek voltak, és minden pillanatban mellettem álltak. Csak dicsérni és megköszönni tudom a munkájukat, és bátran ajánlom mindenkinek, aki ki szeretne jutni Amerikába, mert a támogatásuk óriási segítséget jelent a kívánt egyetem elérésében.
Mi az, amit a legjobban vársz Amerikában – sporton kívül is?
A legjobban a rengeteg mérkőzést várom, hiszen fantasztikus lesz, hogy minden hétvégén több meccset is játszhatunk, és ilyen sűrű lesz a menetrendünk a bajnokságban. Emellett nagyon izgatottan várom az utazásokat is: szeretném felfedezni Amerikát, és ellátogatni olyan helyekre, amelyeket eddig csak filmekben láthattam gyerekként. A csapattal közös programok már most is nagyon tetszenek, és várom a további lehetőségeket az ilyen értékes közös élményekre. Nagyon inspiráló számomra az is, hogy rengeteg új dologgal ismerkedhetek meg, és ebben a közegben sok új kapcsolatot építhetek ki.
Hozzászólások