
Kik vagyunk?
A StudyNSport egy globális toborzó cég, amely több, mint 3000 sportolónak segít, akik a világ minden tájáról érkeznek. A főhadiszállásunk Európa szívében, Magyarország fővárosában, Budapesten található. 2012-es megalapításunk óta több, mint 2.5 millió dollárnyi ösztöndíj megszerzéséhez segítettük hozzá sportolóinkat, folyamatos sikereinknek és az ezzel járó magas szintű ügyfél elégedettségnek köszönhetően Közép-Európa vezető toborzó irodájává váltunk.
A StudyNSport széleskörű programot kínál a középiskolás vagy már egyetemen tanuló sportolóknak, akik szeretnék tanulmányaikat az amerikai felsőoktatásban folytatni. Szolgáltatásunk része a sportolók esélyeinek kiértékelése, sport profiljuk létrehozása, a szükséges dokumentumokkal és azok kitöltésével kapcsolatos, minden részletre kiterjedő tanácsadás, a vizsgákra történő regisztrációban való segédkezés, a videóanyagok szakmai elemzése és vágása, vízum ügyintézés, és természetesen a kapcsolatfelvétel is, amelynek során több, mint 2000 egyetemnek és edzőiknek tudjuk bemutatni a sportoló anyagát, több, mint 20 sportágban.
Mindezeken túl, ott voltunk az első cégek között a világon, akik európai bemutató tornákat szerveztek labdarúgásban és teniszben.
Amit nyújtunk
Kapcsolatban hozunk a megfelelő egyetemekkel és edzőkkel, a jelentkezés előtt pedig – egy egyszeri díj fejében – több konzultációs program közül is választhatsz.
-
Kiválasztjuk az adatbázisunkban található több ezer edző közül a sportodhoz, szintedhez leginkább megfelelő opciókat, felkészítünk és segédkezünk a velük folytatott kommunikációra
-
Összerakjuk sportoló és tanulmányi profilodat
-
Segítünk az NCAA és NAIA Eligibility Center regisztrációdban
-
Segítünk a SAT és TOEFL vizsgákra történő felkészülésben, a vizsgákra történő regisztrációban
-
Videóanyagaid szakmai elemzésében és vágásában
-
Az egyetemi dokumentumok értelmezésében és kitöltésében
-
Vízum-interjúdra való felkészülésben
-
Meghívunk egyedi felületünkre, ahol nemcsak a sportolók, de szüleik is el tudnak érni bennünket a nap szinte minden órájában, a hét minden napján
![]() |
|---|
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Mi is sportolók vagyunk, akik jól ismerik Amerikát, végigcsináltuk a jelentkezést, és pontosan tudjuk, sőt átérezzük jelentkezőink célját, álmát: tanulni és sportolni az Egyesült Államokban!

Molnár Balázs
A StudyNSport ügyvezető igazgatója és alapítója, a nagyhírű University of Notre Dame egyetem korábbi sportolója és tanulója.

Tamási Zoltán
A StudyNSport igazgatóhelyettes, a StudyNSport in Hungary társalapítója, korábbi teniszező és edző.

Palfi Niki
A StudyNSport nemzetközi kapcsolatokért felelős menedzsere.

Nagy Kristóf
A StudyNSport magyarországi megfigyelője, a Széchenyi István egyetem hallgatója.

Mercedesz Lajos
Spanyolországi, közép-és dél-amerikai megfigyelő, a University of Salamanca korábbai hallgatója

Mariacristina Andrisani
Olaszországi megfigyelő, az Academy of Art egyetem korábbi tanulója és sportolója.

Andrei Vitiuc
Romániai megfigyelő, a Bucknell egyetem korábbi sportolója és tanulója.

Attila Orbán
Jégkorong játékosmegfigyelő, korábbi volt többszörös felnőtt válogatott profi jégkorong játékos.
![]() |
|---|
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Te is köztük vagy?
14 és 22 év közötti sportolókat keresünk, az alábbi sportokban:
-
Férfi és női tenisz
-
Férfi és női labdarúgás
-
Férfi és női úszás
-
Férfi és női vívás
-
Férfi és női vízilabda
-
Férfi és női baseball
-
Férfi és női jégkorong
-
Férfi és női röplabda
-
Férfi és női strandröplabda
-
olyan egyéb egyéni sportok, mint a bowling, terepfutás, atlétika, sportlövészet, síelés, evezés, triatlon, torna, birkózás és golf
-
Férfi és női lacrosse
-
Férfi és női rögbi
-
Baseball
-
Amerikai futball
-
Gyeplabda
-
Softball
A kiemelkedő sportolói eredményeken túl a tanulmányi oldal is fontos. Előnyben indulnak azok, akiknek:
-
Erős középiskolás tanulmányi átlaggal rendelkeznek
-
Legalább középszinten írnak és beszélnek angolul
Készen állsz arra, hogy amerikai egyetemen sportolj és tanulj?










